Nappali - Előszoba

*Láttam, hogy Jeremy az egészről nem tud semmit, ezért fogtam és szó nélkül kisétáltam az ajtón. Idegesen sétálgattam a környéken, megpróbáltam nyomot keresni, vagy illatot, de nem éreztem a szmogon és a füstön kívül semmit.*
"Klaus ki fog nyírni." *Konstatáltam és elindultam az éjszakába.*

*Kissé ideges lettem.*
- Rendben, akkor megkeresem.
*Biccentettem és kimentem.*
"Nem mehetett el, egyszerűen nem igaz, hogy kisiklott a kezeim közül."
*Körbejártam a területet.*

- Elena...fúú fogalmam sincs...de remélem estére visszajön, nem ússza meg olyan könnyen azt a futó versenyt *mosolyogtam Jennára, de a tekintetem még mindig néha Dorotheára vándorolt.... nem akartam újra érzelgősködni, ezért inkább azonnal a szobámba vágtattam*

*Bólintottam egyet és utána néztem. Legszívesebben visszahúznám és megcsókolnám, de úgy éreztem, hogy most nem ez a legfontosabb. Hirtelen kijött a konyhából Jenna. Biccentettem egyet.*
- Nem tudod véletlenül, merre van Elena?
- Öhm... Nem... Jeremy nem tudod? *kérdezte, mivel Jer még nem ért fel a lépcsőn.*
"Nem mehetett el csak így..."

- Te mit szaglászol? Arra célzol hogy büdös vagyok? *nevettem el magam, és a biztonság kedvéért megszagoltam, a pulcsim... Tiszta.... ma vettem fel....*
- Megkímélnél a társaságodtól, kissé frusztrálva érzem már magam.... Ha megbocsátasz...*elindultam felé, és utat engedtem magamnak a lépcsőhöz. Ahogy elmentem mellett megcsapott az illata és az érzelmek mintha ki akartak volna törni abból a páncélból, amit köréjük fontom...de szerencsére meg sikerült akadályoznom.*
- Ha valamire szükség van vagy tudom is én....a hálószobámba leszek....* és lassan komótosan az emelet felé vettem az irányt*

*Nem tetszett, hogy ilyen érzéketlen tuskó módjára viselkedik, de valahogy meg tudtam érteni. Inkább 'kikapcsoltam a hallásom' és szaglásztam a levegőben.*
- Nem igaz, hogy nem érzek semmit! *szitkozódtam magamban.*

* először kicsit megdöbbentet a lány reakciója....sőt még annál is jobban felhúzott...olyan volt mintha minden érzelmem a duplájára erősödött volna ... de aztán eszembe jutott amit Damon mondott, az érzelmek kikapcsolásáról....hát lehet hogy jobban járnék ha egy időre kikapcsolnám.... Egy másodpercig próbáltam nem gondolni semmire...és sikerült is... nem éreztem már haragot... szerelmet....igazából semmit se. Érzelem mentes hangon szóltam vissza hozzá...kicsit flegmán*
- Felőlem...Menj ahova akarsz...csinálj amit akarsz...te gondod...már úgy sem tudom ki vagy... a dolgaid sem érdekelnek, ahogy te se...és igen....van jobb dolgom is * Mosolyogtam édesen... be kell valljam, szinte láttam Damont a tükörképemben. Lehet hogy fel kéne keresnem...biztos tudna mondani egy pár hasznos dolgot...*

- Vannak dolgok, amikhez agyban fel kell nőni. Nos, ahogy végignézek rajtad rájövök, hogy még nagyon messze állsz ahhoz a szinthez, hogy ilyen fontos dolgokat felfogj. Szóval ha nem bánod most elbúcsúznék, neked úgyis van elég gondod nélkülem is. *kacsintottam*

- Ohh Igen? És mégis mi az a te nagyszerű terved ha megkérdezhetem? * Néztem rá gúnyosan....legszívesebben....megcsókoltam volna aztán felképelném....érdekes kettős érzés... na végre legalább megtapasztalom mi az az ambivalencia, amiről az angol tanár állandóan karattyol.
Levágtam magam a kanapéra és a karjaimat keresztbe téve néztem rá*

- Nem hozzád jöttem és a tervem is klasszul alakul. *Kacsintottam. Éreztem, hogy Jeremy ki fog akadni, ezért meg sem lepődtem a reakcióin. Inkább hallgatózni kezdtem, hogy merre lehet Elena. A szaglásom rémes volt ahhoz képest, hogy mennyire jó holdtölte előtt. Ideges lettem ezért még a kezem is ökölbe szorult*

- Miért akar nekem mindenki jót? Olyan kurva jól tudja mindenki mi a jó nekem, rajtam kívül! És most ez így jó? Azt se tudom hogy ki vagy! Semmi az ég egy adta világon nincs a fejemben rólad! * olyan ideges voltam és feszült....mi az hogy mindenki csak úgy játszik az emlékeimmel, az érzéseimmel? Nincs jogom eldönteni a saját sorsom....A rohadt életbe! - A felgyülemlett feszültség bennem, amit nem teljesen értettem...vagyis de....de annyira furcsa és elsöprő volt....akkorát vágtam bele a falba, hogy az egy darabon beszakadt*
- Tudod mit? Ha ennyire akartad hogy ne emlékezzem rád? Akkor ez most mi? Szarul sikerülted a kis terved? Hagyjál... már egyszer eljátszották ezt velem, és elhiheted kurva szar érzés...
* egy régi versem jutott eszembe, amit Vicky után írtam

Emlékek nélkül lehet hogy könnyebb
Csak ott az az űr ami magában öl meg...
De ti csak döntsetek felettem
Nekem majd a szemem se rebben....

Ti úgyis mindig mindent jobban tudtok
Gyerünk nagyokosok tegyétek a dolgot
De aztán ha egyszer csakúgy véletlen eltűnök...
Felejtsétek majd el....nincs is hozzá közötök....*

- Nyugi! *tettem kezem a vállára és a szemeibe néztem. Egy ideig csak bámultam megigézve, majd elkaptam a tekintetem.* Ezt senki sem dönti el. Neked akartunk jót, mert én... vérfarkas vagyok te pedig vámpír, és tudod, mit tenne veled a mérgem... Ezért akartalak megóvni és inkább elvette az emlékedet egy vámpír, hogy ne szenvedj. Így volt ész szerű *magyarázkodtam*

- Mitől szenvedhetnék miattad....Ki a franc dönti el állandóan hogy mi a jó nekem? Egyáltalán hogy van mindenkinek joga belemászni a fejembe és elvenni mindenemet....már komolyan mondom miért nem veszik el annak a tudatát hogy ki vagyok? Az is egyszerűbb lenne, minthogy elveszítsek minden emléket azokról akiket valaha is szerettem.... * Megint erőt vettek rajtam az érzések, a düh, a vágy érdekes elegye játszódott le bennem... érdekes és van érzés volt....nem is igazán tudnám milyen... de hiszen, nem érez ki érez szóval mondhatót.... ez történt most is.... *
- Egy kicsit kezd elegem lenni abból hogy nem iránythatom a saját életem....ezt most mégis ki döntötte el?

*Miközben lágyan és ismerősen csókolt kezeim megszokottan cikáztak hol a hátán, hol pedig lágyan szántottak bele a hajába. Annyira kívántam őt, mintha egy éve vágytam volna rá.*
- Nagyon sok dolgot kellene mesélnem rólunk... Régen... mi együtt voltunk, de... kitörölték az emlékeidet, hogy ne szenvedj miattam. *Soroltam végig az ajkait nézve.*
"nekem most nem ezt kellene tennem."

* nem tűnt meglepttnek, szóval tudja mi vagyok....halleluja....*
- Fogalmam sincs....Elena! *kiabáltam* Várj, felszaladok....mindjárt megkeresem *felrohantam az emeletre, de senki sem volt ott, felkaptam Elena polcáról a gyűrűt aztán lementem a konyhába.*
- Fönt nincs, talán kiment.... akkor mi...egyedül vagyunk....*nyeltem egy nagyot....az ajkaim sóvárogtak az övéi után....be akartam lélegezni őt, érezni hogy velem van....de miért akarok én ilyeneket ha azt se tudom hogy kicsoda...még a teljes nevét se tudom...
Ahogy elmentem mellette megcsapott az illatta és nem tudtam tovább uralkodni az ösztöneimen. A falhoz nyomtam és szenvedélyesen megcsókoltam... az illata, az íze...minden annyira ismerős volt és olyan vágyak és érzések cikáztak bennem, hogy ezt leírhatnám most mint egy pancsos romantikus költeményben....de az nem az én stílusom....*
- Fogalmam sincs ki vagy... de..*mondtam darabosan mert a szája mint egy mágnes vonzotta az enyémet, és úgy érztem ez kölcsönös*
- Én ismerlek...ismernem kellene téged....de még se tudom ki vagy...mondj már valamit....mi ez?!

*Jeremy-re néztem, de nem volt időm most rá gondolni, rögtön azon járt a fejem, hogy hol van Elena.*
- Nem tudod, hol a nővéred? *kérdeztem pár perc múlva* Fontos lenne vele beszélnem.
"Hasznosítsd magad, kicsikém."

- Na jó...én szerintem....megyek én ezt nem bírom.... *néztem a lányra idegesen, mégis vágyakozva, egyből kiléptem az ajtón*
- A p*csába! Auuu....auu...* gyorsan visszaléptem a szobába... a bőröm....csupa seb volt égetett...fájt....pokolian....basszus, ez a csaj nem fogja ez érteni....jajj, miért nem vettem fel azt a rohadt gyűrűt előbb.... csak ültem a csukott ajtónál, kerülve a napfényt...és nagyon reméltem hogy Jenna nem hallotta meg...*

*Nem engedhetem, hogy kijátszon.*
- ELENA! *kiáltottam, de nem jött válasz.* Elena??
*Kezdtem kissé ideges lenni, de le sem tudtam venni a szemem a fiúról.*

- Mi van? Fogalmam sincs te ki vagy.... ez most mi? Ki az a Godric? Miről beszélsz....*néztem rá idegesen, nem értettem semmit....csak egyet tudtam biztosra, hogy valamit érzek ez iránt a lány iránt... csak tudnám ki a fene....*

*Elena kitáncolt az előszobából azzal a mondattal, hogy nekem erre nincs időm. Szétnéztem a szobában majd mikor nem volt ott senki a falhoz nyomtam a fiút.*
- Minden emléket visszaad, de ezt az egyet nem? *suttogtam Godricra célozva* Nem engedi, hogy tudd, ki vagyok... *Összeszorítottam a fogam* Ez fáj a legjobban, és ő pont ezt használja ki. AZ ISTENÉRT! *csaptam a falra Jeremy mellett, aki nem értett az egészből semmit.*

~ fogalmam sincs ki ez a csaj...de most ebben a pillanatban megtudnék halni egy csókjáért....Ki a rák ez? Akarom....és érzem hogy szeretem....de nem tudom ki ez....most látom életemben először....ezt nem értem....mi történik itt....ez kajak nem normális.... ~
- Ömmm.... te....Dorothea....ismerlek én téged....? * nyeltem egy nagyot, nehéz volt még beszélni is...hát még vissza fogni magam....ez az ismeretlen lány olyan érzéseket váltott ki belőlem...mint Anna...ezt én nem bírom...*
- Na...mondjad már Elena...mit akarsz?! *kiáltottam rá...meglepődtem én is a saját hangomtól...nem akartam így beszélni vele, de valami elfolytott feszültség volt bennem....alig tudtam kontrolálni magam.... hogy lehet az hogy nem ismerek valakit, és egyik pillanatról a másikra, szeretni akarom...sírni...a falnak menni, kiabálni....mi a tököm ez?*

*Ahogy letáncolt a lépcsőn hirtelen minden emlék megrohamozott. A csókok, az ölelések, a soha be nem következett szex - várni a tökéletes időpontra, a félelem, hogy kárt teszek benne, a szerelem, amit iránta éreztem, minden, minden emlék késként hasított belém. Megrökönyödtem.*
- Öhm *csak ennyit bírtam kinyögni. Kedvem lett volna őt addig csókolni, míg el nem ájulok a boldogságtól és a vágytól.*

*épphogy felértem a szobámba és levágtam magam az ágyamra Elena már megint lehívott*
- Mi van? *kiáltottam a szememet forgatva* Megyek már....*rohantam le a lépcsőn*
- Igen? Drága édes egyetlen nővérem uram....Mit parancsolsz? * karjaimat keresztbe tettem és nekidőltem a falnak, úgy pillantottam Elenára, ám tekintetem elég sokszor Dorotheára vándolt....*
~ milyen gyönyörű...~

*Amikor Jeremy felment meglepődtem.*
- Most direkt tesztek úgy, mintha nem ismernétek egymást...? *néztem rá nagyon meglepődött fejjel* És... egyáltalán mit akarsz te tőlem? Kitekerted már a nyakam, megkeserítetted az múltamat, megoldható lenne, hogy a jövőmet már ne befolyásold többé?
*Felkiáltottam*
- Jeremy, te pedig gyere le egy percre! *parancsoltam*

*Vámpír tempóban hamarabb haza értem volna, de nem kockáztattam. Beléptem az ajtón és elkiáltottam magam.*
- Jenna! *aztán benéztem a konyhába és ott ült egy ismeretlen lánnyal.*
- Öhm, szia, Elena Gilbert *fogtam vele kezet.* Az új szomszéd? Láttam amikor... beköltöztél.