Nappali - Előszoba

*Szívem szerint felmentem volna a szobámba, és kerestem volna valami olyan varázslatot, amivel mindenkinek kitörölhetem magam az életéből.*
"Ennyire önző nem lehetek..."
*Ahogy lassan kezdtem megnyugodni, az odakint szakadó eső is lassan elállt. Próbáltam annyira összeszedni magam, hogy legalább a fürdőszobáig el tudjak támolyogni...*

*Tudtam, hogy azzal, hogy Boo ajkai elválnak az enyémektől, mindennek vége. Nem így akartam... valóban nem... S mégis ez lett a vége. Hallottam, ahogy becsukódik az ajtó, és mintha egyszerre egy zongora súlya nehezedett volna rám, a földre rogytam, kezembe temettem az arcom, és zokogni kezdtem.*
"Hogy lehetek ennyire ostoba? Hagyom, hogy így legyen vége mindennek..."
*Úgy éreztem, hogy azzal, hogy Boot elveszítem, mindent elveszítek. Elvesztettem azt, amiért éltem. Elvesztettem az életem...*

*Amikor Bonnie azt mondta szakítani akart már régebben megállt bennem az ütő. Nem gondoltam volna, hogy szakítani akarna, de fájdalmas volt hallani az ő szájából ezeket. A végén még ő mondta azt, hogy "sajnálom", amitől csak bűntudatom lett. Én csaltam meg őt és még ő sajnálja. Persze tudtam, hogy azért mondja ezeket, mert belekavart a vámpíros dologba, de már akkor belekeveredtem amikor betettem a lábam Mystic Fallsba. Nagyon sóhajtottam és Bonnie szomorú szemeibe néztem.Közelebb léptem hozzá és még egyszer utoljára megcsókoltam. Amikor elszakadtak az ajkaink suttogtam még egy "ne haragudj"-ot és elhúzódtam tőle. Szomorúan elmosolyodtam, majd az ajtóhoz léptem és kimentem rajta a szakadó esőbe, miközben a saját torkomban lévő gombóccal viaskodtam.*

*Kezem visszaengedtem magam mellé, majd lassan megfordultam, és lehajtott fejjel válaszoltam Boonak.*
- Az ember mindent a saját akaratai szerint tesz meg. De nem fogok az utadba állni. Én eddig sem akartam megszabni, hogy kivel, mit és hogyan csinálj... Azért szerettem volna szakítani veled, hogy ne keverjelek bele ebbe az egészbe... Az egész vámpíros-farkasos-boszorkányos mizériába... Nem akartam, hogy szenvedj. Az, hogy Damon véréből ittál, csak megerősített abban, hogy hogyan döntsek. Nem akartam soha de soha, hogy olyan körülmények közé kerülj, mint akkor és ott... *Végül felnéztem Boora.* Sajnálom.

*Bonnie felállt a kanapéról és csendben az ablakhoz lépdelt. Azt hittem kiabálni fog sírni vagy valami, de ő csak az ablakhoz ment és kinézett rajta. Egyszer csak esni kezdett, nem gondoltam először, hogy Bonnie csinálja, de ahogy megérintette az ablakot rájöttem. Ez volt a legszomorúbb dolog amit valaha láttam. Felálltam a kanapéról és Bonnie mögé lépdeltem, majd fél méterre megálltam mögötte. Nem tudtam, hogy fogadná a jelenlétem. *
-Nézd én nem akartam. Csak olyan sok minden történt aznap..ott volt amikor majdnem elvéreztem és úgy éreztem utálsz amiért ittam Damon véréből, na meg az az üveg vodka sem segített...

*Testemen valami hihetetlen remegés futott végig, ahogy Booval egymás tekintetét kerestük.*
"Miért pont Amina...?"
*Elkaptam a tekintetem róla, majd felkeltem a kanapéról és az ablakhoz sétáltam. Egész Mystic Falls borús volt... Fogalmam sem volt, hogy ez miattam történik-e, vagy csak szimplán rossz az időjárás... Újabb borzongás futott végig rajtam, és megjelentek az első esőcseppek az ablakon. Üresen bámultam ki rajtuk, miközben egyik kezem, ami az előbb még Boo kezeiben volt, az ablakhoz érintettem.*

*Nem mertem felnézni Bonnie-ra. Féltem, hogy utálatot látnék, amire minden joga meg is van, de sosem akartam hogy dühös legyen rám. Mély levegőt vettem amikor megszólalt de csak egy mondatot nyögött ki. Komoran bólintottam a kérdésere, majd felnéztem. Legnagyobb meglepetésemre értetlenséget láttam nem dühöt. Nem gondoltam, hogy ennyire sokkolja a hír.*
-Sajnálom*mondtam rekedtesen.*

*Döbbenten ültem ott, ahogy Boo elmondta az igazságot. Szinte szó szerint lefagytam, és még csak megmozdulni sem tudtam, annyira sokkolt a dolog.*
"Megcsalt?"
- Megcsaltál?... *Ismételtem gondolataim suttogva, s közben nagynehezen kihúztam kezem az övéből.*

*Nagyot nyeltem ahogy Bonnie rájött, hogy eltitkolok valamit. Kikapcsoltam a TV-t és felé fordultam. Megfogtam a kezét, ami eddig a vállamon volt és a szemébe néztem.*
-Bonnie.. amikor eltűntél átmentem Amináékhoz, mert azt hittem, hogy ott vagy, de nem voltál. Én dühös voltam és Aminával részegre ittuk magunkat és.. csináltunk egy jó nagy hülyeséget.. én.. én megcsaltalak.*mondtam már a földnek. Nem akartam látni a szemeiben, hogy ezzel a mondattal mennyire megbántom. Kinyitottam a kezem, hogy elvehesse belőle az övét, miközben azt vártam mikor vág pofon vagy hasonló.*

*Éreztem Boo feszültségét, és tudtam, hogy ő sem tud a tv-re koncentrálni. Kezem lassan a vállára tettem, majd megszólaltam.*
- Hé, minden rendben? Vagy van valami gond?
*Kérdeztem, és reméltem, hogy őszintén fog válaszolni.*

-Én sem.*visszafordultam a TV felé, de nem nagyon figyeltem rá. Ez az egéaz hazugság kezdett felemészteni belülről. Egyszer úgy is el kell mondanom neki, csak azt nem tudom, hogy kezdjek neki. Vagy csak simán nyögjem be, hogy "Hé megcsaltalak Aminával". Inkább nem szólaltam meg, csak ültem ott min aki megkukult.*

*Már azért is megérte, hogy elmondtam Bonak az igazságot, hogy közel érezhessem magamhoz... Megölelt, és valami olyasmit éreztem abban a pillanatban, mintha a darabokban lévő szívem újra összeállna egy működőképes szervvé.*
*Boo bekapcsolta a tv-t, de nem igazán figyelt rá egyikőnk sem. Végül, mikor megszólalt, csak megráztam a fejem.*
- Most valahogy nem tudok enni... és te?

*Szörnyű volt ilyen kikészült állapotban látni Bonniet, úgyhogy inkább nem kérdezősködtem tovább csak átöleltem. Közben azon pörgött az agyam, hogy elmondjam-e neki a dolgokat úgy ahogy történt, vagy hallgassam el a dolgokat úgy, ahogy Amina tette. Néhány perc múlva arra jutottam, hogy nem mondom el neki egyenlőre. Így is ki van idegelve. Elengedtem Bonniet és visszaültem a földre. Nem tudtam mit is mondjak, úgyhogy megkerestem a távirányítót és bekapcsoltam a TV-t. Valami idióta vígjáték ment amin most valahogy nem nagyon sikerült nevetnem. Tíz perc múlva mégis megszólaltam, hogy megtörjem a síri hangulatot. *
-Nem vagy éhes?

*Nyeltem egy nagyot.*
- Olyan, amitől rövid időn belül teljesen egészséges leszel... *Mondtam alig hallhatóan, majd felnéztem Boora.* Nem akartam, hogy szenvedj...

*Megakadt a levegő fél úton a tüdőm felé. Nem értettem Bonnie miért varázsolt ilyet, ha nem akarta, hogy szenvedjek. Vagy..egyáltalán tudja mit varázsolt?*
-Jajj Bonnie..nem te kevertél bele.. én akarom kicsinálni magam rendszeresen. Amúgy pontosan mi is volt az a varázslat, amit használtál?*Kérdeztem és teljes testtel felé fordultam a földön, hogy jobban lássam, majd feszülten kezdtem figyelni.*

[saját: megértelek.. nekem is elkellett egy hónapja.xD]

*A levegő a torkomon akadt. Megfeszültem, majd Bo szemeibe néztem.*
- Sajnálom... *Lehajtottam a fejem.* Egyszerűen nem bírtam nézni a szenvedésed... Valamit tennem kellett, hisz én kevertelek bele ebbe az egész dologba...

*Lerítt Bonnieról, hogy nem mond igazat, de nem hoztam szóba, mert nem nagyon tűnt erősnek. Csak ültem ott mellette a földön és cirógattam a homlokát, de csak nem tudott kimenni a fejemből, hogy itt vagyok sértetlenül, amikor fél órája még egy hullatartóban feküdtem, úgyhogy csak fel tettem a kérdést.*
-Bonnie ugye nem te..gyógyítottál meg?

(s.:bocs hogy ilyen kimaradással írtam csak antiganéjt kell olvasni )

*Nyeltem egy nagyot.*
- Öhh, hát semmiség... *Szándékosan nem tekintettem Bora, helyette a lépcsőt kezdtem nézni.* Csak ilyen átlagos apró varázslat... és egy picit fáradt vagyok, biztos azért kezdett vérezni az orrom... *Magyarázkodtam, és őszintén reméltem, hogy hisz nekem.*

*Összeszűkült szemekkel figyeltem ahogy úgy nagyjából összeszedi magát, majd beszélni kezdett. Nem nagyon hittem el neki, hogy jól van és amikor azt mondta, hogy a varázslás miatt van elkerekedtek a szemeim. Csak reménykedni bírtam, hogy nem azért van ilyen állapotban, amiért én most sértetlenül rohangálok a városban.*
-Mit varázsoltál Bonnie?

- Jól vagyok Boo... *Mondtam, de addigra már rákényszerített hogy lefeküdjek, és a konyha felé futott. Fél perc múlva zsepivel és egy pohár vízzel jött vissza, és aggódóan nézett rám.* Tényleg minden rendben van... ez... ez a varázslás miatt van... *Magyaráztam neki.*

-Bonnie jól vagy?*kérdeztem megrökönyödve. Vártam amíg összekapcsolja, hogy amit az előbb letörölt az vér volt. Nem gondoltam, hogy ennyire kikészítem. Felpattantam a kanapéról és elrendeztem néhány párnát az egyik végén.*
-Feküdj le.*mondtam nemleges választ el nem fogadó hangon és kifutottam a konyhába. Felkaptam egy zsepit és egy pohárba vizet töltöttem, majd visszasiettem a nappaliba és a kezébe nyomtam a poharat és a zsepit. Leültem a kanapé mellé a földre és aggódó szemekkel néztem Bonniera. Attól féltem, hogy miattam lett ilyen ideges és ha hozzáérek csak rontok az állapoton.*

*Megtöröltem szemeimet, majd nyeltem egy nagyot és úgy beszéltem.*
- De akkor is... nem kellett volna ilyen közel kerülnöm hozzád... Akkor most nem lenne ez... *Miközben beszéltem, éreztem, hogy valami mintha folyna az orromból. Reméltem, hogy nem az amire gondolok, mert irtó gáz lett volna... Gyorsan odakaptam, megtöröltem, majd elvettem onnan a kezem... meg sem néztem, hogy milyen az ujjam... pedig lehet, hogy jobban tettem volna, mert vér volt...*

-Bonnie..az ellen semmit sem tudnál tenni, hogy kiessek egy ablakon.*kétségbeesetten húztam magamhoz, hogy megvigasztaljam.*-Nem tehetsz semmiről.. ha nem találkozunk akkor már jó eséllyel az egyik vámpír vacsija lennék. *végigcirógattam az arcát és elengedtem, hogy a szemébe nézhessek.*-Ha nem találkoztunk volna, inkább azzal sodortál volna veszélybe. Egy ilyen vámpíroktól nyüzsgő városban életveszélyes verbéna nélkül mászkálni és azt is te adtál nekem.

- Nem.... nem! *Motyogtam, miközben az újabb sírásrohamom próbáltam visszafogni.* Miattam van minden... tudtam, hogy ez lesz... tudtam, hogy bajod fog esni, ha közelebb kerülök hozzád. Én... én nem akartam... *Mondtam zaklatottan.* De... beléd szerettem... és nem tudtam visszafogni magam...

*Bementem Bonnie mellett a házba, majd felé fordultam. Néhány percig csak néztünk egymásra, miközben Bonnienak folytak a könnyei. Szar alaknak éreztem magam, amiért most miattam sírt. Végül olyat tett amire nem számítottam; megölelt és azt mondta "sajnálom". Csak szarrabul éreztem magam, amiért azt hiszi haragszom, sőt még azt is hiszi, hogy valami rosszat tett. Pedig én voltam a hibás.. Szorosan átöleltem Bonniet, majd a kanapé felé sétáltam vele. Leültettem rá és megfogtam a kezét. Úgy vártam, hogy abbahagyja a sírást és amikor úgy tűnt megnyugodott beszélni kezdtem.*
-Semmit sem kell sajnálnod..miattam van az egész.. hogyha nem vagyok olyan átkozottul szerencsétlen akkor semmi sem történik. *megint átöleltem és reménykedtem, hogy sosem kell elengednem.*