Konyha

-Ahogy te is itt élsz...*Mondtam miközben visszamentem a nappaliba, hogy letegyem a telefonom. Utálom, ha összevissza vannak a cuccaim.Mire visszaértem a konyhába Becky már vámpírtempóban elmosogatott, majd elindult fel a szobájába, hogy kipakoljon.Én pedig mivel nem akartam a nyakán lógni állandóan csináltam magamnak egy teát és komótosan megiszogattam. Hamarosan pedig csengettek.*

*Tudom csúnya dolog hallgatózni, de mit csinálna egy szuper hallású vámpír amikor az egyetlen zaj az a saját csámcsogása. Minden szót tisztán hallottam még a költöztető munkásét is a vonal túloldaláról. Próbáltam másra terelni a hallásom, de meg volt az a szörnyű szokásom, hogyha valamire ráhangolódtam abból csak egy jó nagy fejbekólintás billentett ki.*
-Nem, persze végtére is te élsz itt.*mondtam mosolyogva.*Addig kipakolom a cuccaim.*Felpattantam a székről,de még mielőtt felrohantam volna a szobába nekiálltam elmosogatni. Nem nagyon szoktam ilyet csinálni, de nem sok ész kellett hozzá, úgyhogy gyorsan kész is lettem. Beraktam a tiszta tányérokat és evőeszközöket a szárogatóba, majd emberi tempóban mentem a szobáig, miközben azon agyaltam, hogy az évek során mennyi dolog nőhetett Maria szívéhez. Arra következtettem, hogy több ekkora háza is lehet mint ez és jót mosolyogtam ezen. A szoba ajtajában megtorpantam azon, hogy mennyi dolgot halmozhatnék én is fel, de tartottam magam ahoz, hogyha megöljük azt a szemetet megnézem a naplementét minden ékszer nélkül. Szomorúan pillantottam vissza a konyha felé és reméltem, hogy Maria nem fog érte megharagudni. Elég szemét dolog volt tőlem, először beköltözök hozzá, majd minden segítségére jól megöngyilkolom magam. Felsóhajtottam egyet, majd beléptem a szobába.*

*Miközben ettem a lasagnem Becky válaszolt, én pedig csak bólogattam. Közben kuncogtam egyet azon, hogy nappal nem tud aludni.*
-Hát akkor bemegyünk a városba.*Mondtam határozottan.* És...*Folytattam volna, de megcsörrent a telefonom.*
-Bocsáss meg egy percre!*Mondtam és kimentem a nappaliba, hogy előszedjem a táskámból. Miközben beszéltem visszasétáltam a konyhába.*
-Hallo!
-Mrs. Baranyi? Azért hívom, mert hamarosan megérkeznek a bútorok melyeket New York-ból szállítunk át Önnek.*Mondta egy férfi hang.*
-Ez remek!*Mondtam boldogan.* És úgy nagyjából mikorra várható?
-1-1,5 óra, ha megfelel.
-Tökéletes. Köszönöm.*Ezzel letettem a telefont.Majd Beckyhez fordultam.*
-Szóval...Bemegyünk a városba, bevásárolunk neked. De ha nem gond, csak egy óra múlva. Hamarosan jön pár cucc a new york-i lakásomból. Ilyen régi kacatok, amiktől képtelen vagyok megválni.*Mondtam egy kis zavart mosoly kíséretében.*Remélem nem gond...

*Felhúztam a lábaimat, hogy törökülésbe helyezkedjek a széken. Nem tudom miért csináltam ezt, de amikor kajáltunk mindig így ültem, amióta az eszemet tudom. Leválasztottam még egy szeletet a lasagneból, megrágtam és lenyeltem. Közben Maria megkérdezte, hogy mi a tervem mára.*
-Hát aludnom kéne, de nem vagyok fáradt, meg amúgy is, utálok nappal aludni.*Elkuncogtam magam a helyzet iróniáján.*-Talán bemehetnék a városba nézelődni, még úgy sem láttam milyen nappal.*Nem is nagyon volt rá szükségem. A vámpír szemeim egy gyérül megvilágított sikátort is tökéletesen lát éjszaka.*-Kéne vennem pár cuccot is.. a fogkefémet kettéharaptam amikor a vért pucoltam le a fogamról még néhány napja.*mondtam a fejemet vakargatva.*

*Mosolyogva követtem Beckyt a konyhába. Komolyan nem hittem, hogy valaha is ennyit fogok nevetni vagy mosolyogni. De most mintha az arcomra fagyott volna.*
-Ó, köszönöm.*Mondtam, majd leültem vele szembe és enni kezdtem*
-És van valami ötleted mára?*Kérdeztem kíváncsian.*

-Ez igaz.*Feleltem mosolyogva, de aztán arra lettem figyelmes, hogy Becky felpattan és gyorsan elrohan. Hirtelen nem esett le, hogy miért.*
"Hát persze...a Nap..."*Csaptam homlokon magam theátrálisan, majd lassan feltápászkodtam én is és felmentem a szobámba.*

*Bólogattam arra, hogy New York-i vagyok, de csak azért nem szólaltam meg, mert a szám tömve volt lasagnevel. Kicsit meglepődtem, hogy ennyi ideig ott lakott és még csak nem is találkoztunk. Tudom New York nagy város, de mégis kicsi a föld. Lelki béke..ez azért a vámpíroknál elég durva dolgot is jelenthet. Még egy falatot dugtam a számba és fokhagymát éreztem. Megint eszembe jutottak azok a filmek amiket vámpírokról láttam és egytől egyig mindben feldobták a pacskert, ha fokhagymát ette. Úgy tűnt még egy teóriám megdőlt, mert nem nagyon akartam belehalni a lasagnebe. Végül elfogyott és a tányért letettem magam mellé a földre.*
-Szerettem New York-ot.. bár a benne lévő embereket kevésbé. Annyi pletykás libát, mint ott keresve sem találhatnál.*mondtam és elmosolyodtam mennyi intőt kaptam amiért elmondtam a "véleményem" valakiről. Aranyló csík jelent meg az ablak egyik sarkában, ami egyre közelebb kúszott hozzám. Először nem tudtam mi az, de szinte éreztem ahogy kitágulnak a pupilláim, amikor rájöttem, hogy az a nap. Felpattantam az ülő helyzetemből és szorosan a falnak préseltem magam. De a fény csak nem akart megállni, egyre közelebb csúszott felém, mint egy kígyó. Mikor már a lábam súrolta vámpírgyorsasággal kirohantam a konyhából egyenesen a frissen birtokba vett szobához. Berántottam a függönyöket, de még így is megégettek a nap sugarai, amíg oda értem. Az ajtóhoz rohantam és azt is szinte bevágtam, mert ott is jött befelé a fény. Fellélegezve huppantam le az ágyra.*

*Amikor Becky azt mondta, hogy nagyon jó lenne, majdnem én is elsírtam magam. Megint rám tört az a hülye anyai érzés. Legszívesebben magamhoz öleltem volna és agyon puszilgattam volna, de valahogy csak megálltam a dolgot. Aztán már csak arra eszméltem, hogy Becky a földön eszik mellettem. Ezen elnevettem magam, aztán egy hirtelen jött gondolattól vezérelve, felálltam, megfogtam a tányérom és visszaültem mellé a földre. A lány szinte meglepődött.*
-Most mi van? Még sem ehetsz egyedül a földön...*Nevettem, majd enni kezdtem. Jó pár percig csak csendben ettünk.*
-Szóval new York-i vagy...*Nem kérdeztem, inkább kijelentettem, miután lenyeltem egy falatot.* Én is ott éltem az elmúlt 4 évben.*Tettem hozzá.* Maradtam volna még párat, csak muszáj volt idejönnöm. Vagyis nem volt muszáj, inkább csak a lelki békém függött tőle.*Meséltem egy kicsit magamról, hogy ne csak saját magán agyaljon. Na meg, hogy jobban megismerjen.*

*Ahogy hallgattam Maria mondandóját megint rá kellett jönnöm, hogy szinte semmit sem tudok a vámpírok világáról.. vagyis most már az enyémről is. Elmosolyodtam azon, hogy ő olyan dühkitörős fajta volt, bár az életben nem jöttem volna rá. Maria maga volt a megtestesült nyugalom, el sem tudtam képzelni milyen amikor dühöng. Amikor áttért a vámpíróvodára megint elmosolyodtam egy picit. Önkéntelenül is apró kis vámpírok jutottak eszembe, akik egymás fülét rágják néhány játékért. Eszembe jutott, hogy Maria akart e valaha gyerekeket. Nem tudtam, hogy a vámpíroknak lehet-e, de erős volt a gyanúm, hogy nem.*
-Nem veszem annak.. igazából teljesen úgy is érzem magam, mint egy gyerek.
*A következő pillanatban viszont a meglepetéstől elállt a szavam. "Felnevelne engem? De hisz alig néhány órája ismer." Ettől a néhány mondattól megint könnybe lábadt a szemem, de most nem sírtam el magam hál' istenek.*
-Az nagyon jó lenne.*mondtam meghatódott hangon. Néhány másodpercig csak bámultam Mariára, majd lehalásztam a tányérom az asztalról és ismét enni kezdtem.*
-Finom.*mondtam teli szájjal, majd elnevettem magam magamon.*

(s.: magam magamon xD ez a szép kifejező magyar nyelv )

*Mikor neki kezdett, csak bátorítóan rámosolyogtam Beckyre, majd mellé kuporodtam a fel mellé. Próbáltam nem mosolyogni, de már eleve a "töri óra" miatt mosolyognom kellett.De aztán csendesen hallgattam tovább.Mikor megint rátört a sírógörcs újra magamhoz öleltem. Olyan szomorú volt így látni egy ilyen fiatal lányt. Nem is értettem, hogy hogyan lehet ilyen fiatal emberektől elvenni az életet.*
~Persze mondhatnánk én is fiatal voltam. De 1000 évvel ezelőtt már vénlánynak számítottam annyi idősen, mint most Becky...~
*Hamarosan elérkeztünk ahhoz, mikor átváltoztatták. Egyedül ébred egy hullaházban, szinte a hideg is kirázott a gondolattól, pedig én már sok mindent láttam. Végül Becky újra sírni kezdett. Átöleltem a vállát.*
-Dehogy vagy idegesítő.Ez természetes.*Próbáltam megnyugtatni.* Szomorú vagy és hiányzik a családod, a barátaid. Plusz még vámpír is lettél ez csak rá tesz egy lapáttal. Tudod az átváltozás mindenkiből mást hoz ki. Valaki depressziós lesz, valaki mindenen elsírja magát...*Mondtam mosolyogva.* Én például minden felkaptam a vizet. Mér most is sajnálom, hogy összetörtem azokat a gyönyörű étkészleteket.*Vallottam be, és halkan felnevettem az emléken.*
-Viszont azt nem tudom, milyen mindezt egyedül átélni. Mellettem végig volt valaki, aki tanított és vigyázott rám. Megóvott magamtól...*Mondtam halkan.* Tudod ha tehetném, nyitnék egy vámpír óvodát. Ilyen kis kezdőknek, mint te...*Nevettem fel. Szinte kétségbe esetten próbáltam jobb kedvre deríteni.* Mert lehet, hogy erősek lettetek és halhatatlanok, de akkor is még csak esetleg kezdők, gyerekek... akiket alig lehet magukra hagyni...*Sóhajtottam, majd gyorsan hozzátettem.* Most ezt ne vedd sértésnek...
-Én szeretnék segíteni neked Becky. Megtanítani arra, hogyan boldogulj a világunkban. Ha úgy tetszik felnevelni téged, ha te is akarod.*Nevettem újra.*
~Mintha a saját lányom lennél..~*Kúszott az elmémbe a gondolat, de hamar el hessegettem.Megint.*

*Hirtelen előttem termett Maria és átölelt, persze ettől csak eszembe jutottak a szüleim és még jobban sírni kezdtem. Nem is tudom, hogy ennél jobban lehet-e sírni, de már most úgy éreztem, hogy szétreped a tüdőm. Én is átöleltem őt és a vállába temettem az arcom. Majdnem húsz percig telt mire elhalkultam, de Maria türelmesen ölelt addig. Csodáltam, hogy mennyi türelme van, én már rég kiakadtam volna magamtól. Maria kérdezgetni kezdett és úgy láttam jobb, ha kibeszélem magamból, mert egyszerűen felrobbannék.*
-Azt hiszem az lesz a legjobb, ha az elejétől kezdem.*mondtam és lecsusszantam a székről. Leültem a fal mellé és a hátamat neki támasztottam. Valahogy megnyugtatott így ülni, talán azért, mert így nem érhetett hátulról támadás. Felhúztam a térdeimet és átöleltem őket. *
-Az egészet egy unalmas törin találtuk ki.*Maria köhintett egyet és láttam, hogy nagyon igyekezik elnyomni egy mosolyt.*-Szóval leveleztem az egyik osztálytársammal és valahogy eszünkbe jutott bandát alapítani. Két hétre rá már össze is álltunk és szorgalmasan próbáltunk meg dalokat írtunk. Én ének és gitártanárhoz is jártam. Lassan közeledett a szalagavató és az egyik tanárunk fülébe jutott, hogy van egy bandánk. Felkértek minket, hogy legyünk a zenekar az esten, amit mi persze fürgén el is fogadtunk. Szóval eljött a nagy nap és mi szépen fel is léptünk. Az egyik évfolyamtársam apja történetesen egy menedzser volt, aki fel is figyelt ránk. Nemsokára kaptunk egy lemezszerződést. Még sosem voltam olyan boldog, mint akkor.*ahogy beszéltem a semmibe révedtem. Ezernyi emlékkép játszódott le újra a szemeim előtt. Néha még el is mosolyodtam.*-Innentől kezdve többet próbáltunk és közösen úgy döntöttünk, hogy a születésnapomon megyünk stúdióba. Így is volt ez egészen két héttel a nagy nap előttig.*Feszülten kihúztam magam és idegesség lett úrrá rajtam. Amióta megtörtén nem is gondoltam rá és most feltéptem a régi sebek és olyan volt, mintha mindegyikbe egy rakat kést forgatnának.*-Fent voltam a szobámban és énekeltem. Anyuéknál valami vendég volt, emlékszem még én is engedtem be.*Nekiálltak patakzani a könnyeim.*-Furcsa egy pasas volt, engedélyt kért, hogy bejöhessen. Szóval én a szobámban énekelgettem amikor csörömpölésekre lettem figyelmes, de utána ijesztő csend lett. Lementem a lépcsőn és..és..*újra elkapott egy síróroham és Mari megint ölelgetett amíg meg nem nyugodtam. Szipogva folytattam.*-Velem is azt tette, mint anyuékkal és már azt hittem meghalok, de valami sokkal rosszabbat tett velem..*inkább nem részleteztem, mert erős volt a gyanúm, hogy nem bírnám ki sírógörcs nélkül.*-A hullaházban ébredtem. Nagyon össze voltam zavarodva és féltem is, de úgy, mint még soha. Elindultam valamerre és megéreztem egy illatot. Mire észbe kaptam már megittam szinte a vérbank egész tartalmát. Rájöttem, hogy mi lett belőlem és elhagytam a város. Utána hetekig csatornákban bujkáltam. De most azért vagyok ilyen állapotban, mert hallottam őket. Kiadták az albumot és a bemutatkozó számukon az én hangom van. Titokban felvették az egyik próbán. Ezt vette el tőlem.. hogy most ott örülhessek a többiekkel.*A végére a térdeimbe temettem az arcom és ismét sírni kezdtem.*
-Sajnálom*hüppögtem.*-Tudom idegesítő vagyok.

*Mikor Beckyből megint előtört a sírás, szint eldobtam a villát és a kést. Késztetést éreztem, hogy megvédjem és megvigasztaljam. Vámpírtempóban rohantam oda hozzá és öleltem magamhoz.*
-Shh...Nyugodj meg!*Csitítottam, de hiába, csak jobban kezdett sírni. De türelmes voltam, és hagytam had sírjon.*
~Lehet, rá ilyen hatást gyakorol az átváltozás.~*Elmélkedtem. Aztán szép lassan megnyugodott. Egy ideig még ne mertem hozzá szólni.*
-Mit? Mit vett el tőled?*Faggattam. Gondolva, ha kibeszéli magából talán jobb lesz.*

*Maria rám mosolygott, mire majdnem elbőgtem magam, de valahogy sikerült visszatartanom és leültem az asztalhoz. " Csak addig bírjam ki amíg fel nem érek a szobába." Maria egy tál lasagnét rakott elém, ami istenien nézett ki. Minden idegszálammal a kajára koncentráltam és próbáltam kiverni a fejemből az előző jelenetet, de egyszerűen nem ment. Egy falat, majd még egy és még egy.. Csak erre koncentráltam, de Maria észrevette rajtam, hogy valami baj van.*
-Tudom.*válaszoltam arra, hogy elkapjuk azt a fickót, de ezzel persze megint eszembe jutott, hogy ő tett ezzé és miatta nem örülhetek most a srácokkal. Kibuggyant egy könnycsepp a szememből, gyorsan letöröltem, de már késő volt, Maria észre vette. Szaggatottan kezdtem venni a levegőt, de még mindig nem engedtem meg magamnak, hogy sírjak.*
-Nincs baj.. csak.. csak..*nem bírtam tovább eltörött a mécses. Elfordultam az asztaltól, nem akarta, hogy Maria sírni lásson, megint, Még a végén azt hiszi, hogy mást nem is tudok tenni.*
-Az előbb rádiót hallgattam és..*próbáltam szabadkozni, de nem bírtam elmondani. A kezembe temettem a fejem és úgy zokogtam tovább.*
-Elvette tőlem..elvette..*csak ennyit bírtam kinyögni.*

*Pár percmúlva megjelent Becky a konyhában. Rámosolyogtam ésintettem neki, hogy üljön le.*
-Jó étvágyat!*Mondtam, majd midketten csenben enni kezdtünk. Viszont volt valami a legevőben.Valami nyomasztó.*
-Minden rendben?*Bukott ki belőlem a kérdés, miután lenyletem a falaltot.* Ha amiatt a barom maitt aggódsz, ne félj...elkapjuk.*Mondtam elszántan.*Előbb-utóbb...

-Ahogy jónak látod.*Mosolyogtam, de pár pár másodperc múlva Becky megint ott állt mellettem.*
-Van egy itt lent, balra. De az emeleten is van. Használd amelyiket jónak látod.*Feleltem, és hamaorsan megint egyedül maradtam a konyhámban. Olyan fura érzés töltötte el, amit már rég nem éreztem. Körülbelül 150 éve. Utoljára akkor tölött el ilyen jól eső érzés, mikor a kicsi Damon és Stefant pesztráltam.*
~Mintha lenne egy saját lányom...~*Futott át az agyamon a gondolat,main egy kicsit meg is lepődtem. Megráztam a fejem és neki álltam megteríteni. Ezzel gyorsan meg voltam, szóval én is elfutottam gyors átöltözni és lezuhanyozni. Mivel Becky a felső fürdőt vette bírtokbe, nekem az alsó maradt.*
*Hamar végeztem ezzel is.Pont miére megsült a lasagne, egy egyszerű pólóban és farmerben tértem vissza a konyhába. Kivettem a lasagnet és tetttem egy-egy adagot a tányérokra. Aztán egy jó vörös br után kutattam. Mikor meg volt elkiáltottam magam.*
-Kész a kaja!

*Méregetni kezdtem a hüvelykujjam és a kést, majd megráztam a fejem. "Nincs az a pénz amiért megtenném." Befejeztem a szeletelés és a kész zöldségeket Mariának adtam. Ő gyorsan belekeverte a dolgokat a megfelelő helyre. Figyeltem ahogy dolgozik, de nem tudtam volna utána csinálni. Végül a lasagne a sütőben végezte. Maria felvetette, hogy zuhanyozzak le.*
-Oké.*mondtam egyszerűen.*-Előtte viszont elfoglalom az egyik vendégszobát.*mondtam mosolyogva. Visszaballagtam a nappaliba és felkapkodtam a cuccaim. Elindultam felfelé a lépcsőn, de meggondoltam és visszafutottam Mariához.*
-Merre van a fürdő?

-Lasagne?Rendben.*Mondtam mosolyogva, majd Becky kezébe nyomta pár zöldséget.Én a tésztával kezdtem foglalatoskodni, majd áttértem a húsra. Becky végig engem figyelt, így sikeresen megvágta magát.*
-Igen...*Nevettem jó ízűen.* Visszanő...De azért ne próbáld ki ha nem muszáj. Nem shizem,hogy túlzottan kellemes lenne.*Feleltem mosolyogva.Én még sosem veszítettem el semmim, szóval nem tudom milyen is lehet valójában.*
*Hamarosan elkészültek az alkotók, szóval már csak az összerakás volt hátra. Az pedig mara meg volt. Pár pillanat múlva, már sütőben volt a lasagne.*
-Na, ezen sajnos nem segít a vámpírtempó...*Sóhajtottam.* Szerintem zuhanyozz le, és öltözz át, amíg ez elkészül.*Tanácsoltam.*

-Hmm.. mit szólnál egy lasagne-hez? *kérdeztem a fejemet vakargatva. Maria csak bólintott egyet és mesteri ügyességgel előhalászta a hozzávalókat. A zöldségeket a kezembe nyomta és adott egy kést meg egy deszkát. Leültem az asztalhoz és nekiálltam szeletelni a paradicsomot, amíg Maria a többi hozzávalót.. lasagne-sította. Figyeltem mit művel a hússal és próbáltam ellesni pár trükköt, de olyan volt mintha kínaiul írna. Persze annak is meg lett a következménye, hogy nem figyeltem a saját dolgomra, jól belevágtam az ujjamba. Elrántottam és felszisszentem, de mire jobban szemügyre vettem volna, már el is tűnt a seb.*
-Ezt sosem fogom megszokni.*sóhajtottam.*-Tényleg.. ha levágom az ujjam visszanő?*kérdeztem.*

(LOL ez a lép xD)

-Persze, hogy nem laktál jól...*Nevettem fel, majd figyeltem, ahogy Becky neki áll válogatni, de végül nem jutott dűlőre.*
"Vagy azért mert nem mert kivenni semmit, vagy mert nem tud mit választani"*Gondolta, de aztán ki bökte, hogy nem egy kimondott konyha tündér. Elmosolyodtam, és mellé léptem. Együtt szemléltük a hűtő tartalmát.*
-Mit szeretnél enni?*Kérdeztem.*

(s.: alkalomhoz illő kép )

*Előrementem a konyhába és közben hallgattam amit Maria mond.*
-Ja, hogy olyan kaja! Na már megint félreértettem valamit..*mondtam inkább magamnak.*
-Igen azt én is észrevettem, hogy kevésbé vagyok tőle éhes, de azt nem, hogy fel is melegít.*Ezen kicsit elgondolkodtam, aztán a kukához léptem és belevágtam az üres tasakot.*
-Talán ennem kéne. Ettől a cucctól*rámutattam a kukára és tartalmára.*-nem laktam jól. Hűha több szoba? Akkor azt hiszem, hogy a legkönnyebben megtalálhatót választom.. képes vagyok eltévedni.*elgondolkoztam ezen egy kicsit és a hűtőhöz léptem. Meglepődtem, hogy milyen modern és az egész konyha is az volt. Rácsodálkoztam a hűtőszekrényre, majd kinyitottam. Bedugtam a fejem és kíváncsian néztem körbe a tömött polcokon, de a kíváncsiság hamar átment tanácstalanságba. Annyi kaja zsúfolódott a hűtőbe amennyit még életemben nem láttam. Elkapott a bőség zavara, na meg az is, hogy fogalmam sem volt, hogy kell egy rántottánál bonyolultabb ételt készíteni. Felegyenesedtem és segélykérően néztem Mariára.*
-Nem vagyok az a kimondott konyhatündér.*mondtam zavartan.*

...