Nappali - előszoba

*Meg se álltam a Salvatore-házig. Leültem a kanapéra, és inni kezdtem.*
*Alig aludtam valamit az éjjel, reggel korán keltem, zuhanyoztam, felvettem egy fekete inget, és egy használhatónak tetsző nadrágot, és motorra pattantam. Jól esett.*

*Berobogtam, és ledobtam magam a kanapéra.*
"Életed legnagyobb hülyeségeit követted ma el. Szépen sorban. Gratulálok Sebastian Salvatore."
*Levettem egy könyvet a polcról, és olvasni kezdtem egy whisky mellett.*
*Elaludtam. Ébredés után elpakoltam magam után, majd elindultam.*

*Fájt a fejem, mikor magamhoz tértem.*
- Picsába.... *káromkodtam hangosan. Úgy éreztem, mintha másnapos lennék. Pedig inkább aznapos voltam. A nap éppen lenyugvóban volt, és a ház ürességtől kongott. Feltápászkodtam, és kimentem a szabadba.*
"Valamit muszáj kezdenem magammal..."

*Berobogtam a házba, és ledobtam magam a kanapéra. Az agyam elkezdett kattogni, de aztán elnyomott az álom.*

*Beléptem és kutatni kezdtem.*
"Lehetetlen, hogy nincs itthon kéznél vérkészletük! Pont most! Ennek csúnya vége lesz..."
*Ledöntöttem egy üveg whisky-t, kiviharzottam a házból és közben rágyújtottam.*

- Ó Damon *mosolyogtam* Hidd el, még mindig ugyanolyan szerény és kedves, mint volt. Vetekszik velem, természetesen *húztam ki magam* No, akkor induljunk beiratkozni, mivel nemsokára elkezdődik az első órám és tudod... hogy beilleszkedjek... nem szeretnék késni. *Felálltam és letettem a poharam* Arról pedig, hogy itt akarsz lakni még szót ejthetünk, bár tény, hogy elég nagy ez a rezidencia, bőven elfér még egy vámpír.
*Elindultunk a kocsim felé, beszálltunk és az iskolába hajtottam.*

*Én is felnevettem. Felhajtottam a whisky-met, és az elnyomott csikkemet a pohárba ejtettem.*
- Ehhez kétség sem fér. *mondtam.*
- Ha lehetne egy aprócska kérésem, már csak a rokoni kapcsolatra való tekintettel... Itt maradnék egy darabig. *nem kérdés volt. Puszta ténymegállapítás. Nem is vártam választ, vagy reakciót.*
- Egyébként az iskolába is szándékozom beiratkozni... Van néhány ígéretesnek tűnő bige... *jegyeztem meg és felálltam.*
- Alig várom, hogy végre találkozhassam Damon-nal! Még mindig olyan átszellemült és ködöstekintetű, mint volt?

*Felnevettem.*
- Csak egy vagy a sok közül Katherine-nek. Amúgy a városban él Ő is, de néha vándorol. Van, hogy hónapokra eltűnik, de jó érzéke van ahhoz, hogy a legnagyobb bajban hazatérjen. Kivételes nő... nincs ilyen még egy *Húztam fel a szemöldököm.*

*Elfogadtam a poharat Stefan-tól, majd én is a kanapéra ültem. Hamust nem találtam, a cigimet a tenyerembe nyomtam jobb híján. Nem volt kedvem válaszolni.*
- Katherine...? *kérdeztem.* - Mikor találkoztál vele? Azóta nem láttam, amióta ezt kaptam tőle... *mutattam a gyűrűmet.* - Tréfás volna vele ismét összefutni... Már majdnem elkezdtem unatkozni...

*Hamis mosolyt festett arcomra a viselkedése.*
- Szóval... úgy érzem, nem azért jöttél ide, hogy visszaemlékezz a fogócskázásokra. És van egy sanda gyanúm, hogy a bájos Katherine áll a vámpírrá válásod hátterében. És még Ő mondja, hogy ne kenjünk mindent rá. *Öntöttem egy kis whiskyt Sebastian-nek is és helyet foglaltam a kanapén.* Szóval... mi járatban?

*Tettem néhány lépést, és közben nézelődtem. Próbáltam kitalálni valamit Stefan-ék múltjából. Legalább az itt töltöttből. Beleszippantottam a cigimbe, amíg hátrafordultam Stefan felé, mikor megszólított.*
- Ja, elixírt iszom amióta elhúztam innen... Élek... Akárcsak te... Ugye nem baj ha cigizek? Habár... Nem hiszem, hogy a tüdőrák lenne a veszted... *mondtam, és közelebb léptem hozzá. Belöktem az ajtót a válla felett.*

*Még mindig nem igazán jutottam szóhoz, ezért inkább belekortyoltam az italomba*
- Egy kérdésem lenne... ami talán mindent magába foglal. Te élsz?
*Néztem utána, ahogy lazán járkál a házban.*

*Kis várakozás után kitárult előttem az ajtó, és megpillantottam Stefan-t.*
- Stefan! Csak sétáltam itt, és eszembe jutottak a régi szép idők, mikor az erdőben bújócskáztunk veled meg Damon-nal... Hogy ityeg? *kérdeztem, de nem igazán vártam választ. A nyitott ajtót szélesebbre tártam, és beléptem rajta Stefan mellett.* - Váó. Ti aztán még mindig tudtok élni!

*Miközben a whiskym iszogattam és százszor átgondoltam az utolsó 1 hónap tetteit csengetésre lettem figyelmes. Eleinte nem akartam kinyitni, nem voltam túl jó passzban, de végül is miért ne? Unatkozzak és okoljam magam Elena miatt? Inkább eltereli valaki a figyelmem.*
*Automatikusan felpattantam, a poharat nem tettem le a kezemből, belekortyoltam és kinyitottam. Amikor megláttam az előttem álló tipikus szívtiprót, cigivel a szájában és huncut vigyorral a képén, azt hittem félrenyelek. Köhécselve néztem rá.*
- HE? Te... úú! *csak ennyit bírtam kinyögni.*

*Lassú léptekkel haladtam a hatalmas ház felé. A helybéliektől tudtam, hogy Stefan és Damon itt laknak. Furcsa volt ismét ugyanazt a földet taposni, amin gyerekként annyiszor rohangásztam.*
"Vajon itthon lesznek? Mit fogok mondani? Minek jövök ide egyáltalán? Áh, hagynom kéne a bánatba... A fenébe is Sebastian! Kíváncsi vagy, bevallhatnád!"
*Megálltam az ajtó előtt, és ráérősen előhúztam egy cigit, majd a számba dugtam és rágyújtottam. Aztán zsebre dugtam a kezem és csengettem.*

*Amikor hazaértem jól tudtam, hogy újra szembe kell néznem a jelenemmel és a múltammal, na meg persze a piszkos jövővel, ami még rám vár.*
"Elena, Dorothea, Damon, a többiek, akikkel ki tudja mi fog történni. Elena vámpír, védelmeznem kellene. Dorothea egy vérfarkas, akiben soha nem szabad megbíznom. Damont pedig fel kell ráncigálnom a padlóról."
*Tehát várnak rám a mindennapos teendők.*

*Tusolni indultam és felvettem valami tiszta ruhát is. Már hiányzott, hogy itthon legyek, de a problémáimat legszívesebben messze hagytam volna.*

*Sóhajtottam egyet.*
- Amina boszorkány, így természetes rögtön tudta, hogy vámpír lettem. *Kezemet a polcon található tárgyakon húzogattam végig.* Szerintem lassan megyek. Nem akarlak feltartani és szeretnék pihenni. Majd megbeszélünk mindent később, rendben? Hagyom, hogy kipihend magad... és távol legyél tőlem, az első számú bajforrástól! *elnevettem magam és a mellkasára tettem a kezem, miközben beszéltem.*
- Szia Stefan *megpusziltam az arcát és lesiettem a lépcsőn. Hazafelé vettem az irányt.*

-Értem.*Feleltem tömören, miközben elhúztam a szám.*
-Szerintem, biztosan megérti, hogy leléptél. Persze, ha tudja, hogy...*Mondtam, de nem fejeztem be a mondatot.Nem tudtam,hogy Elenát, hogy érti ez az egész.*
-Idővel jobb lesz, sokkal jobb...*Mormogtam magam elé, ugyan úgy magamnak célozva, mint Elenának.*

- Ja *kaptam a homlokomhoz és elsöpörtem a szememből a hajam.* Csak a vér volt mindenütt és elkapott a nagyon rossz érzés, amikor ölni akarsz. Nos, szeretném magam tartóztatni, így inkább kiugrottam az ablakon, pedig megígértem Aminának, hogy vele maradok éjszaka... de... nem bírtam *sóhajtottam.*

-Az előbb... Amikor találkoztunk az utcán. Nem volt az olyan régen.*Mosolyodtam el, miközben kíváncsian vártam a válaszát.*
"Nagyon rosszul nézett ki, amikor össze futottunk. Istenem, hogy is hagyhattam itt?!"

- Az előbb? *kérdeztem vissza*
"Most arra gondol, hogy rosszul voltam, vagy hogy kitörtem az érzéseimmel együtt, mint valami vulkán?"

-Nyaralunk..Ez tetszik.*Mosolyodtam el.* De tényleg valahogy így van, feltéve ha nem számoljuk a plusz két főt. Pedig remek tesó-hétvégét tarthattunk volna.*Nevettem el magam.*
-Én...Én nem akarok vissza menni. Vagy én nem is tudom. Olyan fura, hogy most nem öljük egymást Damonnal.*Mondtam homlok ráncolva.* Igazából egy csomó dolgot nem tudok hova tenni...De mindegy is.*Vontam vállat ismét jó kedvűen.*
-Na de tényleg...mi volt veled az előbb?*Kérdeztem ismét aggódva.*

- Tudom *megnyomtam a mellkasát.* viszont tisztába vagyok vele, hogy a Salvatore testvérek most 'nyaralnak' a messzi messzi harminc percre lévő városkában az erdő közepén, szóval nem leszek gonosz, és nem hagyom, hogy itt töltsd velem az éjszakát, mikor tudom, hogy vissza akarsz menni. *mosolyodtam el kajánul*

-De..Jaj, Elena.*Nyúltam a keze után.* Én nem akarom, hogy elmenj. Én csak azt mondtam, hogy hamarosan neki kell állnom pakolni...*Magyaráztam szinte kétségbe esve, miközben a kézfejét simogattam.*

"Ezzel kissé elrontotta a pillanatot."
*Elhúzódtam tőle és megértően bólogattam.*
- Persze, majd később beszelünk. Nekem még úgyis van dolgom, meg ilyesmi... *túrtam bele a hajamba.* Ha hazajössz gyere át... *motyogtam*