Vendégszoba

*Benyitottam a szobába és egyből az ágyon heverő cuccaimhoz lépkedtem. Mielőtt neki álltam volna pakolni előkerestem a táskából egy hajgumit és lófarokba fogtam vele a hajam, de a frufrum két oldalt engedetlenül lelógott. Megfogtam a ruhás szatyrot és a tartalmát az ágyra borítottam. Mivel az összes göncöm összegyűrődött a táskában nekiláttam újból összehajtogatni őket. Mikor kész voltam felálltam és találomra kinyitottam egy szekrény. Üres volt szóval belepakoltam a ruhákat. Utána a zokniimat és a fehérneműimet raktam egy-egy fiókba. Egész büszke lettem magamra milyen rendben elraktam a ruhákat. Utána már csak néhány kisebb dolgom volt hátra. A naplómat a lehető legrosszabb helyre, a matrac alá dugtam. A fésűmet és néhány ékszert az éjjeliszekrény fiókjába rejtettem, majd az üres hátizsákom bedugtam az ágy alá. Kész is lettem, meg van az előnye, ha az embernek kevés a cucca. Néhány pillanat múlva Maria hangját.*
-Megyek!*kiáltottam vissza és már majdnem vámpír sebességgel rohantam le a lépcsőn, amikor eszembe jutott, hogy a költöztetők még minden valószínűséggel itt vannak, úgyhogy csak lekocogtam a lépcsőn. Maria a verandán állt egy rakat doboz és egy olyan asztal társaságában, amit csak a múzeumokban lehet látni.*
-Hűha.*mondtam meglepetten majd Mariára néztem*-Igen?*kérdeztem mosolyogva.*

*Csak elmosolyodtam azon, hogy Maria megígérte segít nekem. Még én magam sem döntöttem és úgy éreztem lesz még egy-két vitám magammal. Felpillantottam Mariára a lasagnés ötlete hallatán és jobban belegondolva tényleg jól esne még pár szelet belőle. Elképzeltem ahogy ínycsiklandóan vár ránk a konyhában és mire észbe kaptam majdnem kifolyt a nyálam.*
-Oké.*mondtam gyorsan és felpattantam az ágyról. Elindultam a konyha felé, de amikor a nap egyik sugara az utamat állta megtorpantam. Homlokon csaptam magam amikor eszembe jutott, hogy milyen nyaklánc is van rajtam. Szinte láttam a szemeim előtt, hogy vigyorog Maria mögöttem, de végül az én szám is fülig szaladt. Lelépkedtünk a lépcsőn, majd egyenesen be a konyhába. A lasagne pont ott volt ahova képzeltem. Felszedtem a tányérokat a földről amiket mindketten ott hagytunk. A lasagnehoz léptem és kiszedtem egy-egy adagot a tálakra.*
-Tessék.*nyújtottam oda az egyiket Mariának a másikból pedig már le is gyűrtem egy nagy adagot a torkomon. Büszke voltam magamra, hogy én is hozzá tettem valamit... otthon inkább csak a kést és villát tettem hozzá. Kihúztam azt a széket amin az előbb is ültem és újra lehuppantam rá.*

-Ez a gond,*Vágtam rá.* Amíg félsz magadtól, addig nem tudod kontrollálni magad. Ezért kell először megtanulnod együtt élned az erőddel.*Magyaráztam*
-De akárhogy is döntesz, én segíteni fogok*Mosolyogtam rá biztatóan.*
-Viszont most mit szólnál, ha befejeznénk azt a lasagne-t?*Vetettem fel az ötlete, hogy eltereljem a gondolatait*

*Folyamatosan azon agyaltam, hogy milyen lenne az éltem, ha olyan lenne, mint Mariaé, de a végkifejlet mindig az lett, hogy körbegyilkoltam a várost és kiraktak a napra pirulni egy kicsit. Csak bámultam magam elé, miközben Maria az "étkezési szokásairól" mesélt. "Hát nem tudom.. ha bűnös ha nem akkor is elveszteném a fejem.." Ahogy belegondoltam, hogy kontrollálhatnám magam egyből eszembe jutott az, hogy mennyi vér kell ahhoz, hogy ne támadjak le valakiket, de még is a 'Maria módszer' tűnt a legjobbnak.*
-Nem tudom..*ráztam meg a fejem.*-Félek magamtól.

*Becky olyan elveszettnek tűnt. Szinte fájt így látnom.*
-Igen, lehet élni rajtuk. De...Nem rabolhatsz ki mindig vérbankokat. Túl kockázatos.*Feleltem hasonló elveszettséggel.*
-Tudod, én lehet, hogy 1000 éve ember véren éltem, viszont sosem öltem ártatalant. A férjemmel mindig a bűnösökre vadásztunk, akik nem érdemlik az életet. Gyilkosokra, erőszaktevőkre, stb...stb...*Magyaráztam.* És nem feltétlenül leszel pszichopata. Lehet kontrollálni a dolgot. Lehet, hogy én sem buktam volna le előtted, ha nem vagyok egész nap emberek között és ha kialszom magam. Napok óta nem aludtam...*Nevettem fel halkan.* Az csak rajtad áll, hogy mennyi idő alatt alkalmazkodsz meg, hogy hogyan akarsz élni...

-hát épp ez az! Régen viszolyogtam az állatölés gondolatától is. Most meg?! Rohannék az első emlőshöz, hogy kiszívjam a vérét. Akármennyire próbáltam "jó" maradni a végére csak kihalt belőlem.*a kezembe temettem az arcom és mélyeket sóhajtoztam, hogy lenyugodjak. Nem akartam ennyire kiakadni Maria előtt, de elég labilis vagyok mostanában.*
-De attól félek, hogy ha embereken élnék elveszteném a fejem és olyan lennék mint ő..*kirázott a hideg ahogy az utolsó találkozásunkra gondoltam.*
-Nem tudom mit tegyek.. ha most állatokon élnék meghazuttolnám a régi önmagam, de ha meg embereken akkor jó eséllyel lennék egy pszichopata tömeggyilkos.*kinéztem a kezeim mögül és ahogy Mariára néztem láttam, hogy elszomorodik. ~Na szép Becky.. most "pszichopata tömeggyilkos"-oztad le.~
-Sajnálom nem úgy gondoltam.. miért ilyen nehéz ez?!*hátradőltem az ágyon és a kezem a véres tasakokon landolt.~Jézus ezeknek egy hűtőben lenne a helye~ Egy új gondolat rajzolódott ki a fejemben, felnyomtam magam a kezeimmel és úgy néztem a táskára.*
-Ezeken lehet élni?*kérdeztem Mariától, de nem mertem ránézni.*

*Becky sokáig elgondolkodva ült.*
~Lehet, hogy a frászt hoztam rá. Kellette nekem mondani, hogy sosem ittam állatvért. Pont neki! Ügyes vagy Maria, mit ne mondjak? Szegény most tuti azon filózik, hogy milyen egy pszichopata gyilkos vagyok. Remek!~*Szidtam magam, de aztán Becky megszólalt.*
-Ugyan mit sajnálsz?*Kérdeztem őszinte meglepettséggel.* Ez a te életed Becky. Te döntöd el, hogyan akarsz élni...

*Ahogy Maria beszélt előjöttek bennem régi emlékek. Mennyire szerettem az állatokat! Volt egy cicám is. Egy szürke cica volt, akit az utcán találtam. Húú..még a gondolat is megerőltető, hogy mennyit győzködtem anyuékat, hogy megtarthassam, de végül csak-csak belementek. Ahogy gondolkodtam ellejtettem a medált ami csak lógott a nyakláncon tovább. Most jutott először eszembe a macskám pedig úgy imádtam. Teljes letargiába estem, ha nem jött haza éjszakára. Vadat egyáltalán nem is ettem.. túlságosan sajnáltam őket érte. És most.. most meg állatokat akarok ölni? Én aki alig volt hajlandó megenni a húst? Szörnyülködve bámultam magam elé. Akármennyire próbálkoztam normális maradni mégis csak elkapott egy kicsi a vámpírok gonoszságából. Elkomorodtam, amit gondolom Maria is észrevett.*
-Sajnálom.. tudod régebben én is így éreztem.. nem tudom mi ütött belém.*ráztam meg a fejem*

-Értem...*Mondtam bizonytalanul.Közben azon járt az agyam, hogy hogyan tanítom meg állatokra vadászni.*
"Sosem ittam állati vért. De nem lehet nehezebb, mint emberekre vadászni..."*Elmélkedtem.*
-Na jó, ebben az egyben nem biztos, hogy olyan könnyű lesz segítenem...*Sóhajtottam és az ablak párkánynak dőltem.*Én sosem vadásztam állatokra. Jobban sajnálom őket, mint néhány embert...*Vallottam be.* De majd kitaláljuk hogyan legyen. Maximum megkérjük egy régi ismerősöm, hogy segítsen neked.*Mosolyogtam rá biztatóan.*

*Amikor Maria azt mondta meg kell tanulnom uralni az erőm eszembe jutott, mennyi időbe telt csak azt megtanulni, hogy ne törjek össze mindent amit a kezembe veszek. Féltem is ettől az erőtől jó néhány hétig, mire elfogadtam, hogy ez velem jár. Leültem az ágyra, a kezembe vettem a medált és úgy figyeltem hogy csillognak a kis kék kövek a gyér reggeli fényben. "Talán az embereknek nem is csillogna" gondoltam és elképzeltem milyen lehet egy gyémánt a tűző napon az én szemeimmel. Maria felhozta az állatvéres témát, mire én bólogatni kezdtem.*
-Mindennél jobban.*feleltem. Az emberi vértől bűntudatom lett, még ettől a zacskós fajtától is. Kezdtem úgy hinni, hogy az embervértől sírok annyit.*

*Becky mintha meg sem érezte volna a dolgot felpattant és a nyakamba vette magát. Úgy tűnt, hogy az Öröme rám is rám ragadt, mert én is úgy kezdtem vigyorogni, mint a vadalma. Nevetve öleltem át.*
-Szívesen...*Mondtam kacagva, de aztán elengedett.*
-Pont ezért kell megtanulnod uralni.*Feleltem.* Mert így csak nagyobb az esélye, hogy kárt okozol.
-Erőről jut eszembe... Szóval állati véren szeretné élni?*Kérdeztem tőle.*

*Üstökösként repültem a szoba padlója felé, amit nemsokára hangos koppanással el is értem, majd közelebbről is megkémlelhettem az ágy lakkozását, ugyanis sikerült lefejelnem. Az ütés erejétől megszédültem és azt sem tudtam merre van a fent, vagy a lent. Mikor minden csapágy visszakerült az agyam megfelelő részére felpattantam és megint úgy kezdtem vigyorogni, mint egy szipus néhány utca után.*
-Köszönöm, köszönöm, köszönöm.*mondtam szinte hisztérikus hangon és átöleltem Mariát. Visszaadta a napot az életembe, az egyik legjobban hiányolt részt. Elengedtem Mariát, hogy válaszolni tudjak a kijelentésére.*
-Hát tényleg nem, de nem is szeretem használni.. mindig attól félek, hogy átmegyek terminátor üzemmódba.

*Beckí felsikított ijedtében, de lassan rájött, hogy mi is történik. Csodálkozva nézett engem, aztán magát, az ablakot. Én csak mosolyogva figyeltem. Lassan kimászott az ablakpárkányra, aztán olyant tett amire nem számítottam felémugrott, de nem elég nagy lendülettel, viszont én is későn ragáltam és nem tudtam elkapni.*
-Úristen! Jól vagy?*Kérdeztem ijedten, de aztán akaratlanul is felnevettem.*
-Azt hiszem még nem szoktad meg az erődet...*Mosolyogvatm, miközben fel segítettem.*

* Kíváncsian kukkoltam ki az ágy mögül Mariára, aki először észre se vett. Magyarázkodni akartam, hogy miért bújtam még be oda is, de a következő mondattal Maria már belé is fojtotta a szót. Megint meglepett, de most azzal, hogy hozott nekem valamit. Átnyújtott nekem egy láncot, amin egy kis masni alakú medál volt, rajta pár pici kék kővel. Nem tudom miért, de egyszerre beleszerettem.*
-Köszönöm.*mondtam elmosolyodva és a nyakamba akasztottam a láncot. Vígan vizsgálgattam a medált a nyakamban, és figyeltem, hogy mit mond Maria, de azt nem, hogy közben még arrébb is oldalazott. Felnéztem rá és a döbbenettől lefagyott az agyam. Maria épp a sötétítőfüggönyt markolta és arra készült, hogy szétrántsa. Már rá akartam ugrani, hogy ne tegye, de már túl késő volt, a nap fénye beterítette a szobát. Magam elé rántottam a kezem és ijedtemben jó pár centit ugrottam a földön. Valaki felsikoltott, de csak később jöttem rá, hogy én voltam az. Néhány másodpercig csak csak ültem ott a kezeimmel az arcom előtt várva a fájdalmat, de az csak nem akart jönni. Lassan leengedtem a kezeimet és kíváncsian kilestem mögülük. Nem égtem meg. Elkerekedett szemekkel álltam fel a földről miközben a fényt vizslattam a kezemen. Lassan odasétáltam az ablak elé. Még mindig nem hittem el, hogy ez igaz és én a napon álldogálok . Csodálkozásomban kinyitottam az ablakot és mélyet szippantottam a reggeli levegőből. Még mindig magamat vizsgálgattam és elmosolyodtam. Rámosolyogtam Mariára is majd vissza pillantottam magamra. Ez olyan volt mint ahogy egy baba jelez, hogy "te is látod?" Hirtelen olyan boldog lettem, hogy kimásztam a párkányra és ráültem. Eszembe jutott Maria egyik régebbi mondata. "Vannak kis trükkök.." Rápillantottam a nyakamon függő medálra, majd Mariára. Leesett, hogy ez a nyaklánc véd meg a naptól.*
-Köszönöm!*sikkantottam és Maria nyakába ugrottam, de olyan erővel, hogy a párkányról beestem a szoba padlójára.*

* Kíváncsian kukkoltam ki az ágy mögül Mariára, aki először észre se vett. Magyarázkodni akartam, hogy miért bújtam még be oda is, de a következő mondattal Maria már belé is fojtotta a szót. Megint meglepett, de most azzal, hogy hozott nekem valamit. Átnyújtott nekem egy láncot, amin egy kis masni alakú medál volt, rajta pár pici kék kővel. Nem tudom miért, de egyszerre beleszerettem.*
-Köszönöm.*mondtam elmosolyodva és a nyakamba akasztottam a láncot. Vígan vizsgálgattam a medált a nyakamban, és figyeltem, hogy mit mond Maria, de azt nem, hogy közben még arrébb is oldalazott. Felnéztem rá és a döbbenettől lefagyott az agyam. Maria épp a sötétítőfüggönyt markolta és arra készült, hogy szétrántsa. Már rá akartam ugrani, hogy ne tegye, de már túl késő volt, a nap fénye beterítette a szobát. Magam elé rántottam a kezem és ijedtemben jó pár centit ugrottam a földön. Valaki felsikoltott, de csak később jöttem rá, hogy én voltam az. Néhány másodpercig csak csak ültem ott a kezeimmel az arcom előtt várva a fájdalmat, de az csak nem akart jönni. Lassan leengedtem a kezeimet és kíváncsian kilestem mögülük. Nem égtem meg. Elkerekedett szemekkel álltam fel a földről miközben a fényt vizslattam a kezemen. Lassan odasétáltam az ablak elé. Még mindig nem hittem el, hogy ez igaz és én a napon álldogálok . Csodálkozásomban kinyitottam az ablakot és mélyet szippantottam a reggeli levegőből. Még mindig magamat vizsgálgattam és elmosolyodtam. Rámosolyogtam Mariára is majd vissza pillantottam magamra. Ez olyan volt mint ahogy egy baba jelez, hogy "te is látod?" Hirtelen olyan boldog lettem, hogy kimásztam a párkányra és ráültem. Eszembe jutott Maria egyik régebbi mondata. "Vannak kis trükkök.." Rápillantottam a nyakamon függő medálra, majd Mariára. Leesett, hogy ez a nyaklánc véd meg a naptól.*
-Köszönöm!*sikkantottam és Maria nyakába ugrottam, de olyan erővel, hogy a párkányról beestem a szoba padlójára.*

*Belétem, de hirtelen nem láttam Beckyt, Végül csak megtaláltam az egyik sarokban.
-Azt megértem, hogy elhúzod a függönyt, de minek bújsz be a sarokba?*Kérdeztem értetlenül, majd beljebb léptem és becsuktam magam mögött az ajtót.*
-Hoztam neked valamit.*Mondtam egy kis izgalommal.* Lehet, hogy már túl vén vagyok ebbe a világba és a többi, de azért próbáltam lépést tartani a korokkal, és legújabb információim szerint az efféle csecse-becsék divatosak a te korosztályodnál...Szóval...*Mondtam el a kis mondókám míg odasétáltam hozzá, majd felé nyújtottam a láncot.*
-Vedd csak fel!*Mondtam bátorítóan, és mosolyogva néztem, ahogy nyalába akasztja.Közben már az ablak felé tartottam.*
-Szóval, miért is vagyunk sötétben? Olyan szép a napfelkelte!*Mondtam jókedvűen és szétrántottam a függönyt*

*Lépteket hallottam és ajtónyitódást. "Úh szegényt jól ott hagytam. Majd beszélek vele amikor lement a nap." Már úgy voltam vele, hogy lefekszem aludni, de nem sokkal később mintha valami beszédet hallottam volna, de mire oda figyeltem mit is mond már vége lett. Majd újabb ajtónyikorgások és kopogás. Maria megkérdezte, hogy jól vagyok-e és hogy bejöhet.*
-Jól vagyok.*vágtam rá. Felálltam az ágyról és átmentem a másik oldalára. Lekuporodtam mellé, hogyha Maria bejön ne süljek ropogósra a vele együtt érkező napsugaraktól.*
-Jöhetsz *mondtam kicsit hangosabban az ágy mögül.*

*A szoba ajtóra is napfény vetült valahonnan. Egész pontosan a fürdőszobából jött a fény, így behúztam a fürdőszoba ajtót, majd bekopogtam Beckyhez.*
-Becky! Jól vagy?*Kérdeztem az ajtón kívülről.* Bemehetek?

(s.: köszönöm a szobát (: )

*A fenti fürdő mellett döntöttem, hogy közel legyen a szobához. Az első ajtón benyitottam amit találtam és az az egyik vendégszoba volt. Ledobtam a táskákat az ágyra és egy váltás ruhát kerestem. A váltást kiraktam az ágyra a többit pedig bepakoltam az egyik szekrénybe. Kinyitogattam a többit is és találtam néhány törölközőt és köntöst. Azokból is kiraktam egyet-egyet az ágyra. A táskát beraktam az ágy alá, majd a hátizsákomhoz léptem, ami még mindig tele volt véres tasakokkal. Úgy döntöttem, hogy ezekkel majd csak a fürdés után foglalkozom. Az ölembe kaptam a ruhákat és átmentem a fürdőbe.*

...