Mystic Falls-i Park

- Tudod, van amikor az éhség az úr.. Meg hát, tudod, hogy nem vagyok az szégenylős fajta. *mosolyodtam el* Mehetünk, de remélem, hogy nincs túlságosan messze a szálloda. *Leheltem egy újabb könnyed csókot az ajkaira.*

- Nem zavartattad magad az előbb *céloztam a vacsorájára* Viszont jobb szeretném, ha *böktem a szállodám felé* valami kényelmesebb helyet keresnénk magunknak. Tény, hogy minden vad helyen megfordultunk már, de igazán... kiéheztünk egymásra *elnevettem magam a szavajárásámon* ezért javaslom, menjünk fel. *Húztam féloldalas mosolyra a szám.*

*Épp oly gyenéden viszonoztam az ajkai érintését, ahogyan ő tette, miközben az övéhez kerültem a kezemmel.*
- Azt biztos. *Súgtam a fülébe egy mosoly kíséeretében, s lassan a slinccénél kezdtem körözni az ujjaimmal.

*Elmosolyodtam majd megfogtam az állát és közelebb húztam magamhoz.*
- Akkor van mit bepótolni...
*Ajkaimat az övéhez tapasztottam gyengéden és megcsókoltam. Közben kezemmel a derekánál köröztem.*

*Egy pillanatra elgondolkodtam, majd eszembe jött, hogy kis is az az Elijah.*
- Elijah.. *Sóhajtottam morfondírozva.* Igen, stimm. Ki nem állthatom azt a fickót. *Felnevettem a farkára tett megjegyzést illetően, miközben egyre lejjebb kezdtem körözni az újjaimmal.* Nekem ez a bár évtized, mióta nem láttuk egymást, szinte több évszázadnak tűnik. *Mosolyodtam el az ajkait fürkészve.*

- Tulajdonképpen bármit megtehetsz *vigyorogtam és meleg ajkait néztem * De folyton a nyakadon lóg valaki... ami az én esetemben igazán hátrány. Utálom, ha valaki folyton minden lépésemről tudni akar. Ha azt mondom, Elijah, akkor stimmel? *vontam fel a szemöldökömet.* Ki van a tököm vele *suttogtam* És ha már a tökömnél tartunk... *vigyorogtam* Azt hiszem már régen láttuk egymást, nem? *Húzogattam szemöldököm fel és le*

-Igen, igen. A kis Gilbert. *Forgattam meg a színpadiasan a szemimet, miközben továbbra is az izmos mellkasát kényeztettem.* "Hát igen, hiányzik már egy kis kényesztetés."
- Előreléptetés, ami gondolom további 'kötelességeket' von maga után. De több kiváltságot is, nem? *Kacsintottam, vigyorogva.*

*Elvigyorodtam.*
- A hasonmásodat... Elena... Gilbert? *találgattam, mert már nem volt annyira jó a memóriám mint hajdanán... vagy csak nem érdekelt az emberlány.*
*Miközben a mellkasomat cirógatta nem engedtem el a derekát. Mindig is nagyon kívánatos volt, és bizony... nem egyszer vagy kétszer volt már köztünk több dolog is. Hát igen... ilyen az, ha unalmas az életed* Képzeld... ha lehet így mondani, 'előre léptettek'. *mosolyodtam el* A fejesek közé tartozom, ami... hát szörnyű *sóhajtottam lemondóan.*

*Örömmel fogadtam az ölelését, miközben hozzá simultam a mellkasához.*
- Neked sem árt, az biztos. *Mosolyogtam még szélesebben.* Nostalgiázásból.. Meg régi ismerősöket jöttem meglátogatni, na meg hasonmásomat. *Felnevettem* Ismerősökből több van itt, mint elég.. De nem mintha panaszkodnék. *Húztam végig az ujjamat a mellkasán.*

*Átöleltem őt és közben mélyet szippantottam az illatából.*
- Neked kifejezetten jót tesz, hogy öregedsz *kacsintottam* Természetesen hozod a tökéletes formád. Mond, hogy hogy te is ebben a kis városban vagy? Én csak kifújom erre a fáradalmakat, de közben ezer ismerőssel találkozom *mosolyogtam*

*Egyre közelebb kerülve hozzá, kezdtek lassan kirajzolódni előttem a férfi vonásai.*
"Hmm.. Ebből tutira jobb vacsora lesz mind az előzőből." *Morfondíroztam, de ahogy már csak pár méter választott el a pasastól, szinte felnevettem a felismerésemben.*
- Godric?! *Csodálkoztam, s egy hatalmas vigyor terült el az arcomon.* Te is itt? Nahát, ez aztán a meglepetés.. *Léptem közelebb hozzá.*
"Meg is feledkeztem arról, hogy a Salvatoréktól is van jóképűbb férfi.."

*Ahogy láttam, hogy egy igen impozáns nő felém tart ellöktem magam a fától.*
"Még kajának is jól jöhet."
*Gondolatban összecsaptam a tenyerem, ám amikor megláttam az arcát felnevettem.*
- Katherine? Te is itt élsz? *köszöntöttem* Akitől kérdeztem nem ismert téged, ezért tudtam, hogy nem ebben a városban vagy... de mégis *mosolyogtam.*
"Nem változott semmit... ugyanolyan dögös mint eddig."

*Már egy fél órája üldögélhettem a félhomályban, mikor a közelben egy alakot vetem észre a fának dőlve. Idáig nem láttam őt, de nem voltam biztos benne, hogy nem látthatta-e véletelenül az előbbi kajálásomat. 'Jobb félni, mint megijedni' híven felkeltem a padról és elindultam a homályba burkolódzó férfi felé.*

*Ahogy leértem a parkba megálltam egy hatalmas fa előtt és nekitámaszkodtam. Most igazán jól esett volna az a szivar, de fent hagytam a szállodában, és semmi kedvem nem volt visszamenni érte.*

*A Grillből kiérve egyenesen a park felé vettem az irányt, a vacsorát keresve. Oda érve egy magányosan üdögéllő fiatal pasast vettem észre, így azonnal felé vettem az irányt. Amint észrevette, hogy feléje tartok vigyorogna kezdett, akár a vadalma. Különösebben nem volt jóképű, így a padhoz érve eldöntöntöttem, belőle vacsoránál több nem lesz.*
- Szia édesem! *Szólt a férfi nyájasan, ahogy mellé értem.*
- Mit csinál itt egy ilyen szépfiú egyedül? *Ültem le mellé. Már válaszolni akart volna, mikor mélyen a szemébe néztem és igézni kezdtem:*
- Ülj nyugodtan, és meg nem mozdulj! *Üveges tekintettel aprót bólintott, s én azonnal a nyakába mélyesztettem a fogaimat. Eléggé éhes voltam már, így mohón kortyoltam a vérét. Pár perc elteltével éreztem, hogy lassabodni kezd a szívverése. Kelletlenül elszakadtam a nyakától, és ismét a szemébe néztem.*
- Soha nem láttál engem, s ez soha sem történt meg. *Igéztem a pasast, s mikor gépiesen elismételte a szavakat, hozzátettem:*
- Most pedig menj haza! *A férfi felált és kissé botladozva, de elindult kifelé a parkból.*
"Nah, a vacsi is meg volt." *Vigyorogtam el magamban, miközben a számat törölgettem az ürge vérétől.*

*Elfogadtam Maria kezét és ő felsegített a földről. Lesöpörtem magamról a mohát és egyéb zöld dolgokat, miközben hallgattam amit mond.*-Hát az igaz, hogy nem szerencsés ennyi ember között élnem.*mondtam elgondolkodva. Miközben beszéltem elértünk egy autót amire elég furcsán néztem. "Minek egy vámpírnak autó egyáltalán?" Csak néhány pillanatig nézegettem a kocsit és behuppantam az anyósülésre."Elegáns egy kocsi az már biztos." Bólintottam az egyedül kóborlós részre.*-Igen, de igazából nem kóboroltam, hanem kerestem valakit. Azt aki vámpírrá tett. Csak azt tudom, hogy néz ki és azt, hogy ő is itt van. És az a legszörnyűbb, hogy figyel engem.*megborzongtam amikor ezt kimondtam.*-Nem tudom miért teszi, de beteges egy állat az biztos. *kibámultam az ablakon amíg Maria beindította a kocsit.*

-Nem, nem naptej.*Nevettem fel és a kezem nyújtottam felé, hogy felsegítsem.* Annál sokkal jobb...*Tettem még hozzá,*
-Aha, értem.*Mondtam kicsit bizonytalanul, közben már a kocsim felé tartottunk.* Az nem a legjobb hely egy ilyen kis fiatal vámpír számára, mint te.*Mosolyogtam rá kedvesen. Közben pedig odaértünk az autómhoz.*
-Szállj be!*Mutattam a kocsi felé.*
-Szóval egész eddig egyedül koboroltál?*Kérdeztem furcsállva a dolgot, miközben indítottam.*

'Öregebb, minthogy te azt el tudnád képzelni.' "Na ja*gondoltam magamban.* az én képzelőerőm már a száz évnél megáll."
-Trükkök? Mármint naptej meg ilyenek?*El sem tudtam képzelni hányas faktorú naptej kellene ahhoz, hogy ne égjek hamuvá, de ő is itt állt előttem sértetlenül szóval valami ilyennek kell lennie. Amikor azt mondta segít nekem teljesen elkerekedett a szemem."Nekem?? De hát nem is ismer.. És vámpír is..de lehetséges,hogy vannak normális vámpírok nem csak öldöklő gépek?"-A hotelben lakom.. mármint nem ott élek csak ott szálltam meg.*mondtam még mindig kerek szemekkel bámulva.*

-Eléggé.*Bólintottam. Aztán megkérdezte milyen öreg vagyok. Elmosolyodtam.*
-Öregebb, minthogy te azt el tudnád képzelni.*Feleltem diplomatikusan.De úgy tűnt zavarba jött. Annyira kedves lánynak tűnt.*
-Vannak trükkök.*Kacsintottam rá.*
-Tudod mit? Segítek neked.*Mondtam egyszerűen.* Merre laksz? Haza viszlek...

-Kb három hónapja vagyok ilyen.. az frissnek számít?*kérdeztem, bár láttam Marián, hogy elég nagy hülyeséget kérdeztem.*-Te mennyi idős vagy?*kérdeztem mosolyogva, de rájöttem, hogy megint emeletes baromságot kérdeztem. Köhintettem egyet és magam alá bámultam.*-Elnézést nem akartam tolakodó lenni.*zavaromban a táskám egyik cipzárját kezdtem babrálni, aztán megint eszembe jutott, hogy túlélte a napot.*-Hogy-hogy nem sültél meg az előbb?*rámutattam arra a napos részre ahová Maria az előbb földet ért. Már megint tolakodó voltam..*-Francba megint azt csinálom*mondtam magam alá.*

*Elnevettem magam azon, hogy a lány mennyire felpörgött.*
-Nem, valószínű nem. Sajnos nem tudok nyilatkozni ez ügyben, hoyg mennyire fogod kívánni az ember vért. De szerintem kontroll tartónak megfelelő. VAn egy rági jó barátom, aki szintén állai véren él és egész jól meg van az emberek között.*Meséltem neki.*
-Örvendek, Becky.*Mondtam még mindig mosolyogva.*
-Szerintem csak még friss a fajtánkból. Jól tippelek?*Bár biztos voltam benne. Viszont én még mindig nem értettem miért csinálom ezt.*

-Az nem érdekes.. most sem érzem magam túl erősnek.*a hangomba boldogság költözött. "hirtelen mekkorát váltottam.. mint egy állapotos. Mi van velem?"-És ha most átállok többet nem is fogom kívánni az emberi vért? Vagy ez inkább olyan folyamat, mint vegává válni?*mindent tudni akartam erről az életformáról. Minden szenvedést bevállaltam volna, hogy ne kelljen több embernek miattam meghalnia. Furcsán törtetőnek éreztem magam, úgyhogy lassítani kezdtem.*-Becky.*mutatkoztam be én is és elmosolyodtam.*-Na jó ezt most miért csinálom? Tiszta hullámvölgy vagyok.. *ráncoltam össze a homlokom.*

-Értem.*Mondtam mély együttérzéssel a hangomban. Aztán mintha felcsillantak volna a szemei.*
-Nem, ha nem akarsz nem kell embereket ölnöd. Élhetsz állati véren is, de az nem tesz olyan erősség, mint az emberi.*Magyaráztam mosolyogva.*
-Amúgy...öhm... Maria vagyok.*Mutatkoztam be neki, mikor eszembe jutott, hogy ez kimaradt.*

*Szomorúan megráztam a fejem*-A negyedik..*próbáltam uralkodni magamon, de ahogy feltűntek az előző áldozataim képei csak még nagyobb letargiába estem.*-Ha vért látok vagy érzek akkor elvesztem a fejem aztán már csak arra eszmélek fel, hogy egy halott mellett üldögélek..*magyaráztam hüppögve, de amikor azt mondta megtanulhatom uralni magam felcsillantak a szemeim.*-Azt mondod nem kell többet embert ölnöm?*nem tudom miért tegeztem le, biztos, hogy legalább száz évvel idősebb nálam, de valahogy úgy éreztem, hogy megbízhatok benne.*

*A lány egész meglepődve nézett fel rám, de hamarosan megint zokogni kezdett.*
-Shh...Nincs semmi baj.*Mondtam halkan.*Vagyis...Teljesen természetes, hogy elveszítjük néha a kontrollt. De megtanulhatod uralni magad.*Próbáltam valami vigasztalót mondani.*
-Ugye ő volt az első?*Kérdeztem kicsit bizonytalanul.*
"Ahj, azt sem tudodm ki ez, de nem bírom megállni, hogy ne segítsek neki. olyan védtelennek tűnik."